Év traktora 2022: itt vannak a győztesek!

11 márka 14 modellje versenyzett az Év traktora 2022 címért, de közülük csak 4 nyerhetett a meghirdetett 4 kategóriában. A győztesek listáját október 19-én közölték, a bolognai EIMA szakkiállítás nyitónapján.

A szervezők már a nyár elején leleplezték, mely erőgépek indulnak a 2022-es Év traktora megtisztelő címért. A régi, jól ismert márkák mellett akadtak teljesen új indulók is, ez pedig arra utal, hogy a verseny folyamatosan nagy népszerűségnek örvend a gazdálkodók körében, a gyártók pedig presztízskérdést csinálnak az indulásból, és természetesen a győzelemből. 

A BKT gumiabroncsgyártó főtámogatásával sorra került megmérettetésen 26 szakújságíróból álló szakmai zsűri alakította ki a végeredményt. Idén is 4 kategóriában hirdettek győztest, a főkategóriának számító Év traktora mellett megválasztották az Év univerzális traktorát, az Év ültetvényes traktorát, és – viszonylag új kategóriaként – az Év fenntartható traktorát.

A főkategória indulóinál alapos vizsgálatot tartott a zsűri a műszaki tartalmat illetően, hiszen mérlegre tették a motor, az átvitel, az elektronika, a hidraulikus rendszer teljesítményét, jellemzőit, de figyelmet fordítottak a komfortra, az innovatív technikai megoldásokra, az opciós lehetőségekre, a dizájnra és a precíziós gazdálkodásba való beilleszthetőségre is.

Az Év traktora versenyt 1998-ban találta ki az olasz Trattori szaklap, és azóta minden esztendőben több kategóriában hirdet győzteseket a nemzetközi szakújságírókból álló zsűri. Tavaly december 18-án tették közé a 2021-es Év traktora nyerteseit, és ennek a Massey Ferguson, a Fendt, a Valtra és a Claas örülhettek a legjobban.

Íme, az idei győztesek listája!

Év traktora 2022:

John Deere 7R 350 AutoPowr

1 john deere ev traktora

Év univerzális traktora:

John Deere 6120M AutoPowr

2 John Deere

Év ültetvényes traktora:

Reform Metrac H 75 Pro

3 Reform

Év fenntartható traktora:

New Holland T6.180 Methane Power

4 New Holland

 

Tags: díj, verseny, EIMA, Bologna, Év Traktora, zsűri

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom