szőlők és gyümölcsösök gyomtalanítása

Új módi a gyomirtásban: nem haboznak, inkább haboznak (+videó)

A szőlők és gyümölcsösök gyomtalanítása akár vegyszerek nélkül is megoldható egy Olaszországban kifejlesztett új eljárás révén. A „habosítással” ráadásul a procedúra is felgyorsul, vagyis minden korábbinál hamarabb túl lehet esni a termesztőknek évről évre komoly fejtörést okozó kezeléseken.

A Piacenza közelében működő Tecnovict cég alkotta meg a Schiumone nevű berendezést, amely szőlészetekben és gyümölcsösökben egyaránt használható. A gép egyszerűen működik: a környezetet nem szennyező, forró (65–75 Celsius-fokos) habot állít elő, amit egy nagy átmérőjű csövön keresztül juttathatnak le a talajra a növények tövéhez. Az eljárás alapja az, hogy 60 Celsius-fok fölött a gyomok rostjai súlyos károsodást szenvednek, a fehérjék szerkezete összeomlik, és a növény pár nap alatt kiszárad.

Azért éppen habot használnak erre a célra, mert ez a közeg kiválóan szigetel, így hosszabb ideig képes fenntartani a forró körülményeket. Mivel a kijuttatott anyag ártalmatlan (csak a magas hőmérséklet biztosítását szolgálja, nincsenek benne tehát vegyszerek), ezért az eljárást a biogazdálkodók is bátran alkalmazhatják. Korábban gőzt vagy forró vizet is bevetettek ugyanilyen célból, ám azokat hosszabb ideig kellett a célterületre irányítani, ami fárasztó és pazarló megoldás volt.

Videó a habról:

 

 

 

Szerző: AgrárUnió

Tags: gyomirtás, szőlészet, Olaszország, gyümölcstermesztés, hab

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom