Automata meggybetakarító

Percenként egy fa – Automata meggybetakarító születik

„Meggyrázó” élményben lehetett részük azoknak, akik kilátogattak a Weremczuk Maja automata meggybetakarító gép júniusi bemutatóira. Az Auditker Kft. rendezvényeit három helyszínen tartották, Kiskunmajsa és Mór után az AgrárUnió a hajdúdorogi demón, Bódi Mihály ültetvényében vette szemügyre a lengyel gyártmányú masinát.

A hajlított ponyvás Weremczuk Maja gyümölcsrázó gép megváltást jelenthet a termesztőknek, akiket az alacsony meggyfelvásárlási árak mellett az évek óta tartó krónikus munkaerőhiány is sújt. A kifejezetten a magyar piacra készült terméknek idén csak a prototípusa járja az országot, azzal a nem titkolt céllal, hogy a végső változat kialakításában a leendő felhasználók – vagyis maguk a gazdák – is segítsenek tanácsaikkal. A gép 60–80 fát képes lerázni egy óra alatt (ez 0,5–0,7 hektár területet jelent), és nem okoz gondot számára a 30–32 cm-es törzsátmérő sem. A tesztek során átlagosan 27 mp alatt végzett egy fával, ám normál üzemben a 60 mp/fa tempó reálisabbnak tűnik, már csak az emberi munkaerő fizikai teljesítőképességének határai miatt is. A gép működtetéséhez 3-4 kiszolgáló személy elegendő lehet (a traktorkezelőt is beleértve), bár az üres rekeszek hordásához nem árt, ha többen vannak.

meggyszemelyzet

Hazánkban jellemzően vastagabb a gyümölcsfák törzse, ezért betakarításkor nem minden ültetvényben lehet használni rázógépeket. A Weremczuk Maja egyedülálló és hatékony megoldást jelent, hiszen számos munkafolyamatot automatizál, megőrzi a szemek minőségét, kíméli a fát, ráadásul tizedére csökkenti a szedési időt. A meggy mellett szilvában is jól alkalmazható, sőt jövőre akár a léalma betakarításához is megfelelő alternatívát kínálhat a termesztőknek.

meggyrekeszek

A Weremczuk pár éve már bemutatott egy automata ponyvás gépet, ám annak a vízszintesen kitoló ponyvarendszere kissé lassan működött, így nem volt hatékony. Az új Maja sokkal gyorsabb és termelékenyebb, s az idei „nyúzópróbák” eredményeképp a jövő évi meggyszezonra már egy olyan strapabíró gép állhat a gazdák rendelkezésére, amely kis létszámú személyzettel lesz üzemeltethető, mégis hamarabb végez a betakarítással. „Tavaly decemberben kerestük meg a lengyel gyártót azzal a céllal, hogy módosítási ötleteink révén a gép a magyar viszonyokhoz is tökéletesen illeszkedjen – elevenítette fel a hajdúdorogi bemutatón a forgalmazó Auditker Kft. munkatársa, Kis Balázs. – Nálunk még nem jellemző a bokormeggy termesztése, vagyis itt a gyümölcsrázónak vastagabb törzsű, szélesebb koronájú és több termést hozó fákkal kell megbirkóznia. Az általunk javasolt változtatásokkal jövőre erre már maradéktalanul képes lesz.”

meggyponyva

A gyakorlati próbák során máris kiütköztek azok a gyengeségek, amelyeket a Weremczuk a következő szezonra ki fog küszöbölni. A gép biztosan nagyobb ponyvát kap majd (ez most 7 méteres), illetve lesz egy fix ponyva a gépen, hogy a sorba hulló meggyet is meg tudja fogni. Jelenleg a ponyva kitolási és behúzási sebessége azonos, ám szeretnék, ha ez variálható lenne, vagyis a kitolás rövidebb idő alatt mehessen végbe, a behúzást pedig a gyümölcsmennyiségtől függően lehessen állítani. Átdolgozzák a ládázó rendszert is, mert most a háromfős kezelő személyzetnek is kapkodnia kell nagyobb termés betakarítása esetén. A sorozatgyártású gépen ezt valószínűleg csúsztatós rendszerré alakítják át, amelynél balról érkezik az M10-es üres rekesz, a középsőt töltik, a teli rekesz pedig a jobb oldalon vár a sorsára. A prototípuson a felhordó szalag még nem megállítható, pedig sok gyümölcs esetében fontos lenne a ládacserénél. A tervezett új ládázó rendszerrel talán ezt a problémát is orvosolják, így a szünetek beiktatására valószínűleg nem lesz szükség.

meggyfelhordo

A Weremczuk Maja automata meggybetakarító vontatáshoz mindössze 35 LE motorerő szükséges, de „testes” gép kell hozzá (vagyis egy kertészeti traktor ebben az esetben nem megfelelő), az Auditker Kft. bemutatóján például egy 106 lóerős Lamborghini Strike 110 T4 húzta. A működtetése egyszerű és nagy precizitású: a fákat kamera figyeli, s ennek képét a fülkében elhelyezett monitoron látja a traktor kezelője. Ezáltal nagyon pontosan meg tudja állítani az erőgépet a kellő helyen, de ő kezeli a ponyvát is, míg a rázómester „csupán” a rázókart irányítja. A ponyva az egy fáról érkező másfél mázsa szilvával is könnyen elbír majd, bár ehhez úgy kell átalakítani, hogy folyamatosan feszesen legyen tartva.

meggyrazomester

Nincs olyan szűk térállású ültetvény, ahová ez a gép nem fér be, ráadásul jövőre erősebb rázófejet is gyártanak hozzá a lengyelek. A vibrációs elven működő kar a fa törzsét átkarolva, károsodás nélkül rázza le a gyümölcsöt, amely a kocsányától elválva kerül a lombkorona alatt kihúzott ponyvára. A modell magában foglalja a tisztítóegységet is, így a gyümölcs a szalagról már tisztított, ütődésmentes állapotban jut közvetlenül a rekeszekbe. Az erős kivitelű, masszív gép jól manőverezhető, a hátsó forgó kerekek a traktor kabinjából kormányozhatóak.

Szerző: AgrárUnió

Tags: betakarítás, gyümölcs, zöldség, kertészet, meggy, Auditker Kft.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom