Gépújdonságok seregszemléje

Szezon előtti „bemelegítésként” az agrárvilág újdonságait, legfrissebb fejlesztéseit vehetik rendszeresen szemügyre a gazdálkodók a január végi AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon. Így volt ez az idei – immár 38. – rendezvényen is, ahol közel 350 kiállító mutatta be termékeit, szolgáltatásait a szokatlanul enyhe téli időben ezt a programot választó 
47 ezer látogatónak. Mi is felkerestük partnereinket, hogy a kínálatuk után érdeklődjünk.

Prémiumminőségű, precíziós szemenkénti vetőgép

Az Amazone tavaly novemberben a hannoveri Agritechnica kiállításon mutatta be prémiumminőségű, precíziós szemenkénti vetőgépét. A gyors, pontos, felhasználóbarát Precea januárban debütált a magyar gazdák előtt, és rögtön nagy érdeklődést keltett a német gyártó hazai képviseletének standján. Az új gép az Amazone kínálatában már szereplő ED és EDX szemenkénti vetőgépek pozitív tulajdonságait egyesíti, és akár 14-16 km/h munkasebességre képes. Két változatban érhető majd el, a merev vázas Precea 3000 mellett a teleszkópos Precea 4500-2 modell kerül piacra (ezek egyaránt lehetnek mechanikus vagy elektromos meghajtásúak). A teleszkópos változaton a sortávolság 45–80 cm között változtatható.

Amazone min

Amazone Precea 4500-2C Super precíziós szemenkénti vetőgép

A túlnyomásos magadagoló rendszer-rel biztosan elkerülhető a kihagyás és a dupla vetés, de a gép elérhető a SmartControl automatikus maglesodró-szabályozással is, amely az AGROmashEXPO–AgrárgépShow zsűrijétől Prémium Oklevélben részesült. A hagyományos maglesodrók egy adott beállítás mellett csak bizonyos tűréssel képesek biztosítani, hogy valóban egy vetőmag üljön minden furaton, ám ahogy változik a vetőmag alakja és nagysága, ezt idővel nem tudják nyomon követni, így a kezelőnek ki kell szállnia, hogy elvégezze az újraállítást. Az Amazone SmartControl szabályozásnál viszont a vetőcsőben egy fotocellával számolják a kijuttatott magmennyiséget, és ha egyetlen mag sem vagy éppen két szem halad át az érzékelőn, akkor a rendszer – pluszban vagy mínuszban – automatikusan korrigál, vagyis menet közben, folyamatosan történik a maglesodró felügyelete és állítása.

A Precea további előnye, hogy a V tárcsák alatt képződő magárok alját tömöríti, majd nyomott levegős rendszer segítségével lövi bele a vetőmagot, végül pedig a magnyomó kerékkel gördül rá, így nagy sebességű vetésnél is rendkívül pontos tőtáv érhető el általa. Szintén hasznos, hogy igen könnyű a gép vetőtárcsájának levétele, cseréje, tisztítása, karbantartása is. A vetőgépek magtartályai 55 literesek, ha pedig a modellszámban CC jelzéssel találkozunk, az a műtrágyatartály jelenlétére utal, amely 950 vagy 1250 literes lehet. Az elektromos meghajtású Precea ISOBUS-on keresztül működtethető, ilyenkor az Amazone speciális termináljaival (AmaTron 4 és AmaPad 2), illetve idegen ISOBUS-terminálokkal is kezelhető a gép. A kapásnövények vetésénél az Amazone a most elkezdett utat tartja a jövő fejlesztési irányának, így ezt fogják követni a várhatóan jövőre érkező 8 és 12 soros Precea verziók is. Május-június környékén a német vállalat Black Pantera bemutató körutat tart Európában, s az önjáró permetezőgép „turnéjának” Magyarországon is lesz két állomása, ahol – egyéb gépek mellett – a Preceát is szeretnék bemutatni.

Új forgalmazónál az Agrifac permetezők

A januári kiállítás nagy bejelentései közé tartozott, hogy a DM-KER Nyrt. kizárólagos márkaképviseleti megállapodást kötött az Agrifac Machinery B.V. termékeinek hazai forgalmazására és szervizelésére. Az elsősorban nagy értékű önjáró permetezőberendezéseket gyártó holland vállalat a magyarországi forgalom további bővülését várja a szigetszentmiklósi székhelyű céggel való kooperációtól. Az idei év egyébként mérföldkőnek számít az Agrifac életében, legfőképpen azért, mert a „Need Farming” koncepció zászlaja alatt megszületett a következő Condor önjáró permetezőgép generáció (immáron az ötödik), amely magába foglalja minden eddigi, szántóföldi növényvédelemben szerzett tapasztalatukat. A „Need Farming” egy több tényezőn alapuló gazdaságigazgatási koncepció, amely a növények, a talajok és egyéb változók közötti különbségek megfigyelésére, mérésére és ezen adatok megválaszolására épül, reagálva mindegyik növény egyedi igényére.

DM Ker min

Agrifac önjáró permetezőgép

Az Agrifac Condor V generáció külső jegyek frissítésével és egy új erőforrás bevezetésével teljesíti a Stage V környezetvédelmi és emissziós normát. A páratlan StabiloPlus alváz garantálja az egyik legstabilabb permetezőgépet a világon, a GreenFlowPlus esszenciája pedig a vízrendszer folyamatos és zökkenőmentes üzemeltetését, aminek köszönhetően a bekevert növényvédő szer az utolsó cseppig felhasználásra kerülhet. A rendkívül kényelmes fülkében az EcoTronicPlus központi vezérlőrendszer használata egyszerű, érthető, könnyen megtanulható. A szélesebb nyomtávbeállítást (WideTrackPlus) és nagy hasmagasságot (Clea-rancePlus) biztosító fejlesztések révén a már bevált Condor konstrukció speciális környezeti körülmények és a legkülönbözőbb növénykultúrák között is alkalmazható. Az új gép kész a növényenkénti külön-külön permetezésszabályzásra, olyan Agrifac-szabadalmakkal, mint például az AiCPlus (helyspecifikus permetezés a kameratechnológiának köszönhetően) és DynamicDosePlus (egyedi fúvókánkénti táblatérkép alapján történő, differenciált lékijuttatás).
A standon kiállított gépek közt szerepelt még egy Bobcat kompakt rakodó, illetve teleszkópos rakodó (a DM-KER a közelmúltban hosszabbított hivatalos és kizárólagos forgalmazóként az amerikai gyökerű vállalattal), valamint Weycor derékcsuklós homlokrakodó, Tifone szőlő-gyümölcs permetezőgép, olasz összeszerelésű Arbos traktorok és szemenként vetőgép s természetesen egy Agrifac önjáró permetezőgép is. A DM-KER Nyrt. a gépértékesítés mellett bérgépszolgáltatással, szervizháttér biztosításával és alkatrész-értékesítéssel foglalkozik. A gépbeszerzéshez kedvező finanszírozást is kínál.

Precíziós Gazdálkodási Rendszer a KITE Zrt.-től

A hagyományokhoz híven ezúttal is a teljes F pavilont megtöltötték hazánk egyik legnagyobb agrárintegrátora, a KITE Zrt. által forgalmazott gépek.
A nádudvari központú cég missziója az évek során mit sem változott: a mezőgazdasági termelést komplex megoldásokkal segíteni a hatékony, fenntartható és gazdaságos működés érdekében. Az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításra ezen a téren egy olyan rendszer bemutatásával készültek, amely keretbe foglalja a modern agrárüzemek működtetéséhez szükséges feltételrendszereket, valamint integrálja a mezőgazdaság innovatív műszaki, agrotechnológiai és informatikai fejlesztéseit, és adaptálja azokat a helyi termelési viszonyokra.

A közelmúltban elindított Precíziós Gazdálkodási Rendszer (PGR) IT-megol-dásait a következő hónapokban 600 partnerük körében fogják tesztelni. A Big Data korában a mezőgazdaság eszközei ontják magukból a munkaműveletek alatt képződött adatokat, amelyek döntés-előkészítő feldolgozásához és azokból a gazdálkodás segítségére levő információk képzéséhez szükség van egy feldolgozási folyamatra. A Precíziós Gazdálkodási Rendszer alapvetően három lábon nyugszik: a precíziós gazdálkodás innovatív technológiáin, a PrecZone megoldásain, valamint a Partner Profit Program szolgáltatásain. A precíziós technológiák olyan műszaki, informatikai, információs és termesztéstechnológiai alkalmazások, amelyek hatékonyabbá teszik a szántóföldi növénytermesztést, a gépüzemeltetést és az üzemszervezést. A PrecZone digitális platform a mezőgazdaságban keletkező adatok gyors és egyszerű döntéstámogató információvá alakítására nyújt lehetőséget. A KITE Zrt. 16 alkalmazás fejlesztését indította el 2017-ben, amelyekből 2020 januárjában 14-nek kezdődött meg a tesztelése. A további applikációk elkészülte 2020 második felére várható. A harmadik láb, a Partner Profit Program pedig olyan agronómiai, műszaki és informatikai tanácsadási rendszer, amely lehetővé teszi a termelőknek a termelésben lévő többletjövedelem realizálását.

KITE min

A KITE Zrt. komplex megoldásokkal segíti a mezőgazdasági termelést

Az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításhoz kapcsolódó hír, hogy a KITE Zrt. által kiállított John Deere 8R traktor-család elhozta a Nemzetközi Termékfej-lesz-tési Díjat Gépesítés kategóriában. A széria a megjelenése óta az egyik legsikeresebb szántóföldi traktor a magyar piacon. Az új portfólióban 280–410 LE közötti névleges teljesítménnyel rendelkező modellek érhetők el, s az itt alkalmazott John Deere motorok immár megfelelnek a Final Tier 4/Stage V emissziós normának.

Többet tudnak és még szebbek lettek a bálázók

A McHale 10 évvel ezelőtt mutatta be a V660 változókamrás hevederes bálázót, amelyet az idők során folyamatosan fejlesztett. A magyar gazdák körében is népszerűvé vált gép az idei szezontól új néven, megújult külsővel és műszaki tartalommal kerül piacra. Az immár V6750-esnek hívott bálázóval 65–165 cm közötti átmérőjű bálák készíthetőek, természetesen fokozat nélkül. A méret beállítása a traktorfülkében lévő kezelőpulton végezhető el, de itt adható meg az is, hogy a tömörítés milyen nyomáson történjen, mennyi legyen az alkalma-zott hálórétegszám, illetve milyen mértékű legyen a háló előfeszítése. A V6-os bálázók bálakamráját három darab széles, végtelenített, dupla szövetbetétes gumiheveder alkotja. A bálázandó anyag felszedését 2,1 méter munkaszélességű rendfelszedő végzi, amelyen az 5 sorban elhelyezett rugós ujjak biztosítják a tökéletes végeredményt.

McHale min

McHale V6750 változókamrás bálázó

Az adaptív terménytovábbító rendszer a vastag, nehéz, nedves rendekben is biztosítja az anyagtovábbítást, így nagyobb haladási munkasebesség érhető el. A flexibilis padozat, a mögötte lévő, nagyobb átmérőjű rotor, valamint a nagyobb behordócsigák mind a magasabb munkatempó és termelékenység elérését célozzák. Megújult a kötözőrendszer is, a traktorkabinból hidraulikusan állítható háló-előfeszítés számottevően csökkentheti a hálófelhasználást, illetve javítja a bálák alakját, tartósságát, minőségét. A gépen immár szélesebb (130 cm-es) háló is alkalmazható. A V6750-es gépek 15 db aprítókéssel vannak ellátva, a szeletelő nélküli kivitel – a korábbi V640 helyett – V6740-esként kerül forgalomba. Valamennyi McHale bálázó alapfelszereltsége a traktorkabinból vezérelhető DropFloor eltömődésgátló, amely nagy segítségére van a gazdáknak, ha a gép „medvét fogott”. Az automatikus láncolajzás folyamatos kenést biztosít a gépen található összes hajtólánc számára.

Az ír tulajdonú, szolnoki székhelyű McHale Hungária Kft. a közelmúltban csaknem egymilliárd forintból fejlesztette – 50 százalékos európai uniós támogatással – hazai gyártótevékenységét, egy konzorciumot alkotva három hazai beszállítójával. A pályázat során saját gyártócsarnokait bővítette és korszerű gyártógépek beszerzését valósította meg. A beszállító partnerek a korszerű gyártóeszközök beszerzése mellett egy modern porfestő üzem létesítésével, illetve a hidraulikatömlők gyártásához szükséges géppark fejlesztésével erősítették a jövőbeni beszállítói kapcsolatot.

Továbbfejlesztett vetőgép és magágykészítő

A Multiva standján az egyik legfeltűnőbb dolog a márka arculatváltása volt, a finn gyártó ugyanis a korábbi zöld-sárga színkombinációt sötétszürke-sárgára cserélte, ami egyértelműen dinamikusabb, modernebb megjelenést biztosít a munkagépeknek. A dizájnmódosításon túl is akadt persze bőségesen látnivaló, például a Cerex 300-as – vagyis 3 méter munkaszélességű – vetőgép, amely szántott, illetve sekélyen vagy hagyományosan művelt talajokra egyaránt alkalmas, és létezik belőle egy méterrel szélesebb verzió is (Cerex 400). A termék a korábbi változathoz képest még felhasználóbarátabbá vált, egyebek mellett a gondozásmentes vetőcsoroszlyáinak köszönhetően. Ezek megörökölték a Forte család csoroszlyáinak egyes fejlett megoldásait (például a mélységtartást is biztosító lezárókerekeket), de egyértelműen túl is léptek azokon.

Multiva min

Multiva Cerex 300 vetőgép

A 3 és 4 méteres Cerex modellek tekintélyes méretű, 3500, illetve 4800 literes magtartályokkal rendelkeznek, ennek el-lenére a kisebb verzió beéri egy mindössze 90-100 LE-s traktor vonóerejével, ezáltal könnyen beilleszthető minden gazdaságba. A gépek művelőelemekkel (dupla soros rövidtárcsa, hidraulikusan állítható első simító, pálcás borona) felszerelve a minimumművelés (min-till) technológiájához is ideálisak, illetve az osztott tartály révén a műtrágya és vetőmag egyszerre történő kijuttatására is alkalmasak. A gép a vetőmagot és műtrágyát ugyan-azon sorba helyezi el, a tápanyag a mag alá, a gyökérzónába kerül, így a csíra megpattanása után a fejlődő növény számára rögtön rendelkezésre áll, ami az egyöntetű kelés, a szép állomány alapfeltétele.
A Multiva Avaran kombinátor 5, 6, 7 és 8 méteres változatokban érhető el, s közülük a 600-as modellt láthatták a kiállításra ellátogató gazdák. A munkagép hatékony magágykészítőnek számít a csökkentett menetszámú művelési rendszerekben, valamint a hagyományos, szántásra alapozó gazdaságokban egyaránt. A 7 soros Optima T és a robusztus, 9 soros Topline Super XL közötti űrt betöltő Avaran a 8 kapatengelynek köszönhetően kiváló talajátömléssel bír. Az erős és hatékony, 10×65 mm-es TerraSuper kapák és a tágas felépítés, a 3,3 méter hosszú váz révén változatos körülmények között is képes megbízhatóan dolgozni. A gépet 8 és 12 cm-es kapaosztással kínálják (az előbbi tavasszal, az utóbbi, tágasabb ősszel ideálisabb), s ha a 60 mm-es lándzsahegyű kapákat 140 mm széles lúdtalp kapahegyekre cserélik, akkor az Avaran teljes átfedéssel dolgozik, ezáltal tökéletesen kontrollálja a gyomokat. Újdonságot jelent a hidraulikusan állítható hátsó simító és a rögtörő-tömörítő henger egyszerre való alkalmazása (az első és hátsó simítók így egymástól függetlenül, hidraulikusan állíthatók). A tan-demkerekek hatékonyan kompenzálják a talajegyenetlenségeket, nem viszik át a vázra, így az stabil maradhat.

Kívül-belül megújult traktorok

Jól indult a rendezvény a kecskeméti Odisys Bt. számára, hiszen a „Legszebb nagy stand” kategóriában megosztott első helyezést kapott a szakmai zsűritől. Ami a kiállítóhely újdonságait illeti, mindenekelőtt a fokozatmentes váltóval szerelt Solis 26 HST kistraktort kell kiemelnünk, amellyel első ízben találkozhattak a magyar gazdák. Ez a jól ismert és népszerű Solis 26 erőgép hidrosztatikus hajtású verziója, megbízható Mitsubishi motorral felszerelve, 600 kg-os emelési kapacitással, s az eddigi műszaki tartalom a has alatti, 2100 percenkénti fordulatra képes TLT-vel bővült ki.

Odisys min

Goldoni traktorok az Odisystől

Élőben először láthattuk a régi-új zöld színben pompázó Goldoni traktorokat is, amelyek közül a Q szériához tartozó (90/100/110-es) modellek számítanak talán a leguniverzálisabbaknak. A gyümölcsösökben, szőlőültetvényekben, kommunális feladatokra és állattartó gazdaságokban egyaránt jól használható erőgépek az 50–102 LE-s teljesítménytartományt fedik le. A meghajtásról négyhengeres VM Detroit motorok gondoskodnak, az erőátvitelről pedig a legtöbb esetben 24+12 fokozatú váltó. A Q széria tagjainak jellemzője az alacsony súlypont, a csökkentett fordulókör, a maximális erőátvitel és tapadás, valamint a 2500 kg emelési kapacitás és az akár 100 l/perc teljesítményű hidraulikaszivattyú. A tervezésnél fontosnak tartották, hogy megmaradjon a Goldoni Quasarnál jól bevált súlyelosztás (50-50 százalék az első és a hátsó tengelyen), így átlagon felüli vontatási teljesítményre képes biztonságosan, bármilyen extrém nehéz talajon.

Az 50 éves Sicma termékeit is széles választékban vonultatta fel magyarországi forgalmazója. A nagy bizalom alapja az elmúlt években értékesített, egyre magasabb darabszám. Az olasz gyártó termékei – a teljesség igénye nélkül – a szárzúzótól az ásógépeken és talajmarókon át a forgóboronáig minden szegmensben megbízhatóan és jól működnek. Az erdészeti pályázatokban is indítható, gigantikus páncélozással ellátott Kotchenreuther R160-as, John Deere alapokon nyugvó erdészeti traktor az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem hiányozhatott a kiállításról.

Okos kezelőtermináltól a hevederes körbálázóig

A Valkon Kft.-nek mindig nehéz a szűkre szabott kiállítói területeken reprezentál-nia az általa forgalmazott szántóföldi és erdészeti gépek széles palettáját, de az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow rendezvényen mindez olyan jól sikerült, hogy – közepes kategóriában – elnyerték a legszebb stand díját. A legfeltűnőbb „kiállítási tárgyak” ezúttal is a finn Valtra traktorok voltak, amelyek közül az új A sorozat 100 lóerős tagját (A104), valamint az erdészeti kialakítású, 250 LE-s T234 Active erőgépet mutatták be a gazdáknak. Kiállították a 165 LE-s N154 Versu modellt is, amely a finn márkánál 2017 óta elérhető, saját fejlesztésű, többszörösen díjazott SmartTouch kezelőterminállal van felszerelve. Az érintőképernyős kezelőfelületen a traktor összes funkciója könnyen, legfeljebb két lépésben elérhető. A terminálba az ISOBUS rendszert is integrálták, és ennek révén a traktor nemcsak a munkagépekkel képes kommunikálni, de lényegében bármilyen érzékelővel, GNSS antennával, NDVI-szenzorral és kamerával is. A Valkon Kft. munkatársai egy kísérlet során NDVI-érzékelőt helyeztek a traktor elejére, s miközben a GreenSeeker zöldfelület-meghatározó eszköz felismerte a növények vegetációs fázisait, az erőgép hátuljára szerelt Rauch Axis műtrágyaszóró valós időben végezte el a tápanyag-kijuttatást. Mindehhez nem volt szükség külön terminálra, csak a SmartTouchra, ráadásul a Versu és Direct felszereltségi szintekhez rendelhető eszköz csupán egy antenna segítségével képes szakaszvezérlésre és differenciált kijuttatásra is. Érdekesség, hogy az egyik kiállított traktort pirosra, a másikat fehérre, a harmadikat pedig zöldre festették. Ezzel nemcsak a nemzeti érzelmekre kívántak hatni, de azt is meg akarták mutatni, mennyire tág mozgásteret biztosít a Valtra az egyedi gazdálkodói igények számára – külső megjelenésben és felszereltségben egyaránt.

valkon min

A Valkon Kft. közepes kategóriában elnyerte a legszebb stand díját

A szintén a Valkon által forgalmazott Krone zöldsor-gépek kínálatából is ízelítőt kaphattunk a kiállításon a kaszáktól a rendkezelőkön át a bálázókig, és akadt újdonság is a termékek között. A VariPack változókamrás körbálázó különlegességét az adja, hogy szakít – a német gyártó sajátosságának számító – keresztrudas kialakítással, és immár hevederes bálakamra-kialakítással rendelkezik. Mindez azt jelenti, hogy a Krone belép a vetélytársak „küzdőterére”, ahol létre akarja hozni „a körbálázók HDP-jét”, amely teljesítményben és tömörségben immár 15 éve verhetetlen a nagybálázók között.

A Kramer teleszkópos rakodógépek az elmúlt években kiemelkedő értékesítési számokat produkáltak idehaza, elsősorban egyedülálló kényelmi és funkcionális megoldásaik (légrugós ülés, kanálrázás, smart handling stb.) révén. A Valkon kínálatában a 2,7 tonna emelési kapacitású, 6 méteres maximális emelési magasságú KT276-os számít a legkisebb modellnek, míg a KT559-es a legnagyobbnak (5,5 tonna, 9 méter). Utóbbi a januári kiállításon is megtekinthető volt, mégpedig a KT407-es (4 tonna, 7 méter) társával együtt. A hagyományos zöld színezés helyett mindkettő fekete (Black Limited Edition) fényezést, illetve LED-világítást kapott.

Végezetül a Wielton pótkocsikról is szót kell ejtenünk, ezek 2017 óta szerepelnek a kecskeméti forgalmazó kínálatában. A kiállított darab egy bruttó 18 tonnás, forgózsámolyos, három oldalra billentő változat volt, amely a legkedveltebbnek számít a magyar piacon. Bemutattak mellette egy dollyt is: a speciális nyerges kapcsolóberendezés révén egy traktor is alkalmassá válik félpótkocsi húzására (a vonóháromszöge vonószemmel vagy K80-as vonófejjel van ellátva).

 

Szerző: AgrárUnió

Tags: traktor, bálázó, magágykészítő, vetőgép, AgrárgépShow, permetező, szemenkénti vetőgép, 
Precíziós Gazdálkodási Rendszer

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom