szarvasmarha

A szarvasmarha is vágyik a desszertre

Pásztorok bevonásával vizsgálták a szarvasmarhák növényfelismerő képességét. Kiderült, hogy a jószágok száznál is több növényfajt ismernek fel, és mindegyikhez más módon viszonyulnak a legelőn.

Az erre vonatkozó kutatás eredményeit nemrég publikálták az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai és a vizsgálatban közreműködő pásztorok a Journal of Applied Ecology című szaklapban – áll az MTI hírében. A tudományos cikk újszerű módon kapcsolja össze a pásztorok tudományát az ökológiai, a mezőgazdasági és a természetvédelmi kutatásokkal.

A beszámolóból – amelynek szerzői Molnár Zsolt ökológus és kollégái, valamint Máté János és Sáfián László pásztorok voltak – kiderül, hogy a marha mindegyik növényhez más módon közelít: valamelyiket annyira szereti, hogy odalép hozzá vagy odahajtja a fejét, más fajokat türelmesen fogyaszt. De vannak olyanok is, amelyeket csak valami finomabbal együtt hajlandó „bekanyarítani”, vagy csak aprókat harap belőle, vagy éppen csak a virágát szereti. Emellett sok olyan növényfaj is van, amelyeket csak megszagol vagy egyszerűen kikerül, míg egyeseket annyira nem szeret, hogy kirázza őket a szájából, ha az véletlenül odakerül.

„A jószág válogatós, a legelőről mint svédasztalról szemezget” – írják a szerzők. A tanulmány szerint a marhának tízféle viszonya volt a legelő 117 vizsgált növényfajához, láthatóan felismerte az egyes fajokat. A több évig tartó vizsgálatban a kutatók csaknem 33 ezer esetben dokumentálták a marha „fűharapását”. A kutatók a pásztorok tapasztalatait használták fel. Mint írják, a pásztornak birtokában van a tudomány, amellyel a marha kívánságát, ízlését befolyásolni tudja.

Pásztorolva a jószág olyan növényeket is megeszik, amelyeket nem kifejezetten kedvel. A pásztor tudja, hogy nem a frissen hajtott üde zöld füvektől, hanem a tápanyagokban tartalmasabb, de szárazabb, bizonyára íztelenebb fűtől hízik jobban a jószág. A jól pásztorolt állat ezért jobban hízik, jobban neveli a borját, ezért több hasznot is hajt.

A pásztor folyamatosan figyeli a legelőjét, és igyekszik azt úgy karbantartani, hogy egyrészt őszig kitartson a fű, másrészt a következő évben is jól lehessen tartani rajta a jószágot. A pásztor fő feladata, hogy a napi legeltetéssel „menüt” állítson össze, és azon vezesse végig a marhát, hogy többet és jobbat egyen, mintha maga kószálna a gyepen. „A nap végén pedig desszert jár neki, például egy finom lóherés folt” – írják.

A pásztorolt jószág a természetvédelemnek is sok jót tehet, a védett növények és állatok szempontjából is kedvezőbb lehet a gondos tartás. A pásztor meg tudja akadályozni egyes foltok túllegelését, más helyeken pedig a legelés elmaradását, mindkettő káros lehet sok ritka fajnak. A pásztor és a természetvédő együttműködéseként visszaszoríthatók a túlzottan elburjánzott fajok (például a sás és a nád), vagy éppen a nem őshonos, tájidegen, úgynevezett inváziós növények, például a japánakác.

A cikkben említést tesznek egy új szakma képviselőjéről, a természetvédelmi pásztorról is. Mint írják, ő az a pásztor, aki érti elődei tudományát, követi a pásztorhagyományt, de közben érti a modern természetvédelem céljait is. Ez a tudás Magyarországon több száz hektárnyi legelő természetvédelmi célú hasznosítását teheti lehetővé. Ilyen pásztorok már vannak Franciaországban és Spanyolországban, de újabban már Magyarországon is.

Forrás:  MTI / Fotó: hungarikum.hu

Tags: állattartás, vizsgálat, szarvasmarha, legeltetés, táplálkozás, pásztor

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom