Petya AgroTV

Szívvel-lélekkel, kamerával

Demeter Péter (a Petya AgroTV kitalálója és működtetője) a Csongrád-Csanád megyei Derekegyházon él. Már gyerekkorában „megfertőződött” a mezőgazdasággal! Mindig leste a határt, és ha észrevette, hogy valamerre duruzsol vagy porol egy gép, már pattant is a biciklire, megnézni, hallgatni a hangjukat. A Rába Steigerek, 
106-os Dominátorok, 208-as Megák hangjai megbizsergették a gyerekszívét.

petya1

Petya alig várta, hogy kicsit a kormányhoz engedjék, az aratások voltak a kedvenc részei, amikor szépen a soron tarthatta a vágóasztalt. A családi földterületeket a nagybátyja művelte, de a fiú is igyekezett mindig kint lenni vele. Régi, szép idők: egy Dutra D4K és egy K25-ös voltak a vezérgépek! Emlékezetes pillanatoknak számítottak a kukoricagórézások, a kukoricaárasztások a nyári szárazság idején (locsolás helyett) és az év végi szántások.

Később Petya érdeklődése a mezőgépek felől az autók felé kezdett irányulni, komoly autósújság-gyűjteményre tett szert. Idővel már a sötétben, a hátsó lámpák világítási képe alapján meg tudta mondani, milyen autó megy éppen előtte az úton. Persze amint lehetett, rögtön jogosítványt szerzett. A földhöz sem lett hűtlen, a továbbtanulást egy orosházi mezőgazdasági iskolában folytatta, érettségi után pedig dolgoznia kellett, hogy a családi megélhetésüket biztosítsa.

petya2

Nagyjából két évvel az első videó közzététele után megjöttek az első felkérések mezőgazdasági forgalmazóktól, gazdáktól, hogy ők is szeretnének hasonló videókat látni – magukról. Innen pedig nem volt megállás, Petya tudta, hogy a sok áldozat és kitartás árán a hobbija idővel akár a munkája is lehet. Jelenleg 161 ezer feliratkozóval büszkélkedhet, amivel az ország egyik legnézettebb mezőgazdasági YouTube-videós oldala lett, így nem meglepő, hogy 2020 nyarán felmondott a munkahelyén, és immár főállású vállalkozóként készíti az AgroTV-t.

petya portre

Sokan megkérdezik tőle, miért nem ment traktorosnak, de erre igazából a mai napig nem tudja a választ. Mindig a gépek közelében sündörgött, sok élménye fűződik a mezőgazdasághoz, ami azóta is gyarapodik. 2015-ben gondolt egyet, és csatlakozott a YouTube-videósok táborához. Az első videóját 2015. június 21-én töltötte fel, egy árpaaratást örökített meg a családi földterületükön, ami számára meglepő nézettséget produkált, és ez meg is hozta a kellő motivációt a további videók készítéséhez.
Öt év alatt összesen 65 millió megtekintést értek el a profin megszerkesztett filmjei, videóinak száma lassan a 300 felé közelít, legnézettebb munkája (a hajdúböszörményi traktorhúzó versenyről) 7,2 millió megtekintést ért el. A tavalyi videói több mint 50 helyszínen készültek, a felvett adatmennyiség pedig megközelítette a 2 terrabájtot! Nézőinek közel fele (43 százaléka) a 25–34 év közötti korosztályból kerül ki.

petya3

Petya életében is voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, sokszor nem látta, hogy a videók elkészítésébe fektetett idő, pénz és energia valaha is meg fog térülni. Ennek ellenére mindig nagy mosollyal indult újabb utakra, az új élmények reménye s a nézőitől és barátaitól kapott sok pozitív visszajelzés mindig bátorították. Nemrég történt, hogy egy külföldi nézője a videói alapján választott munkahelyet hazánkban, mondván, hogy ő annál a cégnél akar dolgozni, ahol az a videó készült. A kedves nézőnek azóta összejött minden, felvették, és már saját gépet is kapott a cégnél.


Öt év alatt 65 millió megtekintés
Közel 300 videó
Legnézettebb filmje: 7,2 millió megtekintés
50 helyszín egy év alatt
Nézőinek csaknem fele 25–34 éves
161 ezer feliratkozó

Ha tetszett a cikk regisztráljon az AgrárUnió hírlevélre: https://www.agrarunio.hu/regisztracio

Tags: Petya AgroTV, Demeter Péter

Kapcsolódó cikkek

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom