Nitrogénművek Zrt.

A Nitrogénművek Zrt. közleménye a magyarországi műtrágyaellátásról és -gyártásról

Az Agrárminisztérium 2021.november 19-én egyeztetett a magyar műtrágyapiac kereskedőivel és viszonteladóival arról, „hogyan tartható határon belül a magyar műtrágya”. „Minden lehetséges eszközt meg kell ragadni a magyar gazdálkodók műtrágyaellátásának biztosítására” – áll az agrokep.hu portálján.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Elnöke szerint a gazdálkodók elvárják, hogy a magyar műtrágyák az országban maradjanak. „Ha a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa, Bige László úr így folytatja (műtrágyaexporttal és áremeléssel), akkor komolyabb állami beavatkozásra lehet szükség”. Sőt, arra is felhívták a figyelmet, hogy az állam átveheti a gyár üzemeltetését annak érdekében, hogy a műtrágyatermelést állami ellenőrzés alá vonják.

A Nitrogénművek Zrt. fentiekkel kapcsolatban az alábbiakat közli: a társaság már jóval korábban, szeptember végén jelezte aggodalmát a piaci instabilitás és a felmerülő kockázati tényezők miatt, megkeresve az Agrárminisztériumot és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát. Ennek ellenére a céget, mint egyedüli nitrogénalapú műtrágyagyártót és jelentős forgalmazót, semmilyen egyeztetésre nem hívták meg.

A Nitrogénművek Zrt. egész évben maximális kapacitással üzemelteti a gyárat. A gyár éves tervezett karbantartási ciklusa 2021. júniusában volt, 6 hétig tartott. Februárban és a harmadik negyedévben két rövidebb, nem tervezett leállás történt. A Nitrogénművek Zrt. az egekbe szökő energiaárak miatt kora ősszel négy hétre felfüggesztette kereskedelmi tevékenységét, amit 2021 októberétől újraindított.

A társaság folyamatosan kínál műtrágyát a magyar gazdálkodóknak, közép-európai piaci árszinten. 2021-ben történelmileg kiemelkedően magas műtrágyaárakat tapasztalhattunk globális szinten, ami a 2016-2020 közötti időszak nyomott műtrágya átlagárnak és az ezt követő alacsony iparági befektetési szintnek az eredménye.

A Nitrogénművek Zrt. mindenkor az elfogadott üzleti tervet követi az export mennyiség allokációja során. Azokat a havi mennyiségeket, amelyekre nincs kereslet egy adott piacon, átcsoportosítja azokra az országokra, ahol felmerül rá igény.

A Nitrogénművek Zrt. vezetése azt javasolja magyarországi és külföldi vásárlóinak, hogy a műtrágya kijuttatási szezon kezdete előtt vásárolják meg a szükséges mennyiséget. Ezzel elkerülhetik a 2022. első negyedévére várható szállítási problémákat és biztosíthatják maguknak, hogy a megvásárolt műtrágya ára az aktuális termelési költségekhez igazodjon.

Bármilyen kiviteli tilalom súlyosan sértené az uniós jogot, különösen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSz) 35. cikkét. Kiviteli tilalom az EUMSz 36. cikkére és az Európai Unió Bíróságának (EUB) kapcsolódó ítélkezési gyakorlatára hivatkozva nem indokolható.

A Nitrogénművek Zrt. biztosítja minden ügyfelét és partnerét, hogy a cég eleget tesz vállalásainak, és mindent megtesz a hazai és külföldi piac kiszolgálásáért. A vállalat 2021. november 1. és november 23. között 89 000 tonna műtrágyát szállított közvetlenül csak a hazai végfelhasználóknak, miközben ugyanebben az időszakban 87 000 tonnát gyártott.

 

Forrás: Nitrogénművek Zrt.

Tags: műtrágya, Nitrogénművek Zrt.

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ Elfogadom