Öröklés az agráriumban

Pedig elég ok lenne arra, hogy speciális szabályok vonatkozzanak az agráriumban dolgozó emberekre, az ebben az ágazatban működő vállalkozásokra. Ennek indoka az, hogy a mezőgazdaság termelőereje a termőföldben, a termőföld tulajdonában van, emellett a gazdálkodókra vonatkozó speciális tulajdonszerzési és adójogszabályok olyan különleges jogi státuszt teremtenek, amely miatt kü­­­­lönleges jogi szabályozás nélkül 
az örök­­­­­lés nem lehet problémamentes. A kulcs­­­­­kérdés a termőföld, az agrárüzem egyben tartása. Az öröklés szabályait a Ptk. szabályozza. Az 1959-es törvényt új Ptk. váltotta, jelenleg a 2013. évi V. törvény hatályos, ez az úgynevezett „új Ptk.”. Ez a jogszabály – sok jelentős változással együtt – az öröklési jog szabályait is lényeges pontokon változtatta meg. 
Az egyik legfontosabb változás a törvényes öröklés rendjében következett be azzal, hogy míg a korábbi Ptk. szerint vég­­­­­rendelet hiányában elsősorban a gyer­­­­­mekek (kieső gyermek helyén annak gyer­­mekei) örököltek egyenlő arányban, és 
a túlélő házastárs özvegyi haszonélvezetet kapott, addig az új Ptk. a túlélő házastársat a gyermekekkel egy sorban tette örökössé, s az özvegyi haszonélvezeti jogot csak az örökhagyóval közösen lakott lakásra és annak berendezési, felszerelési tárgyaira korlátozta. Tehát az elhalt gazdálkodó tulajdonában lévő termőföld tulajdonjoga öröklés címén egyenlő arányban illeti meg a leszármazókat és a túlélő házastársat, ami a termőföld „elaprózódásához” vezet, tekintet nélkül arra, hogy az örökösök foglalkoznak-e földműveléssel.

Bonyolult jogi helyzet

A középkori szokásjog szerint az elsőszülöttet illette az örökhagyó vagyona – így lehetett egyben tartani az agrárgazdaságot –, míg a többi örökösnek egyéb megélhetés után kellett néznie. A nálunk fejlettebb, iparosodottabb nyugat-európai társadalmakban az ilyen okból felszabadult munkaerőt az ipari és kereskedelmi szektor szívta fel. Erre hazánkban nem volt lehetőség, a parasztgazdák számára legfeljebb az „egykézés” maradt, hiszen egy leszármazó esetében nem volt gond a hagyaték megosztásával. A fejlettebb államok hagyományai, jogszokásai idővel beépültek a jogszabályokba is. Az ag­­­­ráriumban való gazdálkodás során bo­­­­nyolultan változó tulajdonviszonyokkal van dolgunk. Összetett jogi problémát jelent a termőföldekről, ingatlan-felülépítményekről, a termeléshez használatos, amortizálódó vagy éppen a technológia változása folytán cserélendő eszközökről, ingó vagyontárgyak összességéről, gyorsan változó adózási szabályokról úgy rendelkezni, hogy azok általánosságban és a gazdák mindegyikére alkalmazhatóak legyenek, így az öröklés problémája törvényi „automatizmussal” (általánosságban alkalmazható törvényes öröklési rend szabályainak felállításával) önmagában nehezen oldható meg. A megoldás tehát elsősorban nem a törvényes öröklés rendjének megváltoztatása lenne, hanem olyan szerződéses szabályok megalkotása, amelyek szervesen illeszkedhetnének az öröklés törvényes rendjének szabályai közé.

Az agráriumtól függetlenül is célravezető azokat az öröklés alá eső kérdéseket még életünkben elrendezni, amelyek ennek híján a hagyatéki eljárásra maradnának. Az örökhagyó a halála után nem tud „rendet tenni” a hagyaték körüli jogvitákban, így „feltehető akaratát” már nem áll módjában közölni, míg élők közötti tulajdonátruházás (akár ajándékozás, akár adásvétel) esetén az eseteges vita rendezésében részt tud venni. Sok fölösleges, szükségtelen, kellemetlen és költséges jogvita megelőzhető azzal, ha még életünkben megtesszük azt, amire egyébként is sor kerülne. Ráadásul az egyenes ági rokonok közötti tulajdonátruházás illetéke – jelenleg – ugyanúgy nulla, mint az öröklés illetéke.


Megoldás lehetne 
a gazdaságátadási szerződés

Azokban az országokban, ahol ezt a kérdést körültekintőbben, jogszabályok által rendezik, a hangsúly a szerződéses megoldáson van. A „gazdaságátadási szerződés” formát az új Ptk. még nem ismeri, igaz, a szerződéskötés szabadságának elvén bármilyen szerződést megköthetünk, amelynek rendelkezései nem ütköznek jogszabályba. A gazdaságátadási szerződések megkötéséhez fontos előfeltétel kellene, hogy legyen az ingatlan-nyilvántartási szabályozás, amely lehetővé tenné, hogy az adott agrárüzemhez tartozó, jogilag különálló egyes ingatlanok egységes „birtoktestként” szerepeljenek az ingatlan-nyilvántartásban. Az „agrárüzemi leltár” arra lenne hivatott, hogy az adott birtoktesthez tartozó felülépítményi ingatlanok, berendezési, felszerelési tárgyak, vagyontárgyak, leltárkészletek, géppark, állatállomány, eszközkészlet stb. mellett számba vegye a konkrét mezőgazdasági erőforrásokat is. Egy ilyen, egységesített nyilvántartás lehetővé tenné nemcsak azt, hogy ez a vagyontömeg a piacon jól összehasonlítható értéket képviseljen, hanem azt is, hogy a birtoktest és az ahhoz tartozó mezőgazdasági erőforrás forgalmi egységgé váljon. Ez a vagyoni érték hasonlóan működhetne, mint a társaságok esetében az üzletrész, a gazda pedig az agrárüzem egyfajta „üzemvezetőjeként” rendelkezhetne az adott agrár­üzem tulajdonjoga felett.

Ahogyan a társasági jogban szabályozott keretek között történhet meg például a kft. üzletrészének adásvétele és az új tulajdonos átvezetése vagy az ügyvezető személyében történő változás átvezetése a cégadatbázisban, ugyanígy történhetne meg az agrárüzem tulajdonjogának, illetve üzemvezetőjének átvezetése – ha lenne olyan nyilvántartás, amelynek alapján a „birtoktestből” és az „agrárüzemi leltárból” álló agrárüzemet forgalomképesen lehetne adni-venni, tulajdonát megszerezni (akár ajándékozással, akár örökléssel).

Egy ilyen szabályozás korrekt lehetőséget biztosíthatna arra, hogy jogilag szabályozott keretek között és megfelelő garanciákkal történjen meg az agrár­üzem átadása. Az átadás-átvétel során 
a számviteli szabályoknak megfelelő ki­­mutatások, a leltárkészletek korrekt átadása, a szerződések ügyvéd általi ellenjegyzése vagy közokiratba foglalása (ezzel együtt a szerződő felek jogügyletek biztonságáról szóló jogi szabályozás szerinti beazonosítása), a közhiteles nyilvántartásokban való szerepeltetés mind olyan biztosíték lehetne, amely szolgálhatná az agrárüzemek egyben tartását. A jelen helyzetben (a szerződéskötési szabadság lehetőségét kihasználva), bárhogyan is történjen a tulajdon átadása, mindenképpen célszerűbb a rendezést szerződésre hagyni, mint törvényes öröklésre.

Mi lesz a többi örökössel?

Akár törvényben, akár szerződésben, de mindenképpen szabályozandó az egyben tartott agrárüzemből kimaradó örökösök (testvérek, túlélő házastárs) kompenzálásának kérdésköre. Ez nemcsak abban 
az esetben megoldandó probléma, ha 
az agrárgazdaság tulajdonjoga a törvényes örökléssel száll át valamelyik örökösre, hanem akkor is, ha az örökhagyó még életében átadja valamelyik örökösnek 
az agrárgazdaságot, hiszen a többi potenciális örökös elesik attól a lehetőségtől, hogy az agrárgazdaság értékéből részesedjen az örökhagyó halála esetén. Az örökhagyó halálát megelőző 10 éven belül az egyik örökösnek juttatott nagyobb értékű vagyont a hagyatéki eljárásban „osztályra kell bocsátani”, ami annyit tesz, hogy ezt az örökhagyó halála előtt kapott vagyont be kell számítani 
az örökségbe. (Ráadásul az örökös a törvényes örökrész egyharmada erejéig akkor is jogosult a törvényes örökrészre, ha az örökhagyó végintézkedésben nem hagy rá semmit, ez az úgynevezett kötelesrész.) Az öröklés bonyolult részletszabályait nem kell tovább taglalni ahhoz, hogy beláthassuk: a potenciális örökösökkel el kell számolni, akár az örökhagyó életében, akár a hagyatéki eljárás során szerzi meg valamelyik tulajdonos az agrárüzemet.

Az elszámolás alapja az agrárgazdaság forgalmi értéke, jövedelemtermelő képessége, számításba véve, hogy mekkora értékkel lehet számolni, ha az agrár­gazdaságot kötelesrész számításával kellene egy hagyatéki eljárásban figyelembe venni stb. Mivel lehetséges polgári jogi megoldás az is, hogy az örökhagyó életében nem ingyenesen, ajándékozással, hanem ellenszolgáltatás fejében adja át az agrárüzemet, azt is számításba kell venni, hogy az agrárgazdaság átadására hány évvel az örökhagyó halála előtt került sor, mert ha például az új tulajdonos tartási-gondozási kötelezettség fejében kapja meg az agrárüzemet, akkor a szerződés megkötésétől számított két évig lehet az agrárüzem forgalmi értékét a kötelesrészbe beszámítani (levonva abból az addig nyújtott tartás, gondozás értékét).

A szerződéses rendezésre ad lehetőséget az új Ptk. által is lehetővé tett bizalmi vagyonkezelés. Ennek keretében az agrárgazdaságot egy szerződéssel át lehet adni egy vagyonkezelőnek. A va­­gyonkezelő vállalja, hogy fenntartja és üzemelteti az agrárgazdaságot díjfizetés ellenében. A vagyonkezelő a saját nevében, de a szer­­­ződésben meghatározott kedvezménye­­zett javára gazdálkodik, en­­­­­­­­­nek keretében szerződés szerint kell a gazdálkodás hasznait kiadni. (Fontos, hogy az „átadott” vagyon nem lesz része 
a vagyonkezelő vagyonának, így a vagyonkezelő hagyatékába sem kerül bele.) Így az örökhagyó mentesül a gazdálkodással járó terhek alól, ugyanakkor akár az általa megjelölt személyek (például az örökösei) részesülhetnek az agrárüzem hasznaiból, a vagyonkezelő pedig (egy megfelelően felkészült szakember) profitábilisan üzemeltetheti az agrárüzemet, amely így egyben marad. Az örökhagyó halálakor az egész vagyoni érték bekerül a hagyatékba, s a hagyatéki eljárást követően az örökösök akár új vagyonkezelési szerződés megkötésével gondoskodhatnának arról, hogy az agrárüzem egyben maradjon, s hogy a hasznosítás is megfelelően folytatódjon. A jelenlegi jogi szabályozás nem teszi lehetővé a hagyatékon belül az „agrárvagyon” elkülönítését, amire pedig speciális szabályokat lehetne alkalmazni, így marad az, amit 
a Ptk. felkínál lehetőségként.

Az örökösök megállapodhatnak egymással, egymás örökrészét megválthatják, hogy az agrárvagyon egy kézben maradhasson, megállapodhatnak a tulajdonközösség fenntartása mellett valamiféle közös működtetésben, vagy megállapodhatnak abban, hogy valamelyik tulajdonostárs bérli a többiek területét, vagy akár az egész területet is közösen haszonbérbe adhatják kívülállónak. A jövőben talán sor kerül olyan jogi szabályozásra, amely ennél több lehetőséget ad a gazdáknak az agrárüzemek átadására.

Szükséges lenne olyan nyilvántartás, amelynek alapján a „birtoktestből” és 
az „agrárüzemi leltárból” álló agrárüzemet forgalomképesen lehetne adni-venni, tulajdonát megszerezni.

Szerző: Zeke László