A napraforgó betegségei
Növényvédelem - 2019.06.06
Számos kórokozó gomba veszélyezteti a termést A napraforgó hazánkban a búza és kukorica után a harmadik legnagyobb területen termesztett kultúrnövényünk, így növényvédelme meghatározó jelentőségű.
A korábban igénytelennek tekintett növényről ma már tudjuk, hogy a magas és jó minőségű terméshozamok kizárólag intenzív termesztéstechnológia alkalmazásával érhetők el. Meglehetősen élelmes, a talaj víz- és tápanyagkészletét „zsarnoki módon” felhasználó növény, ugyanakkor számos kórokozóval kell szembenéznie.
A változékony peronoszpóra
A napraforgó védelmét veszélyeztető kórokozók köréből egyértelműen a gombás megbetegedések okozzák a legnagyobb károsítást. A peronoszpóra (Plasmopara halstedii) már régóta ismert betegség. Az elmúlt években azonban egyre többet hallani a kórokozó újabb patotípusainak megjelenéséről és az ellenük való védekezés nehézségeiről, ugyanis a kórokozó a változékony környezeti feltételekhez rendkívül gyorsan képes alkalmazkodni. A peronoszpórás napraforgó szisztémikus fertőzés eredményeképpen törpül, „káposztajellegűvé” válik, illetve a levelek színén, az erek mentén klorózis, a fonáki oldalon fehéres penészbevonat jelentkezik. A másodlagos fertőzés következtében a „tipikus peronoszpóra” tünet jelentkezik a leveleken (a levél színén sárga foltok, a fonákon fehér penészgyep-kiverődés). Ellenálló hibridek termesztésével, vetőmagvak szisztémikus fungicides csávázásával, a gyomnövények irtásával és ötévenkénti vetésváltással hatékonyan tudunk a betegség ellen védekezni.
Szárfoltosságok és szárkorhadás
A napraforgót érintő fontos gombás eredetű betegségcsoportot alkotnak a szárfoltosságot előidéző kórokozók (Alternaria helienathi, A. helianthinficiens, Phoma macdonaldii, Diaporthe helianthi). Az alternária kórokozók kezdetben apró, sötét foltokat okoznak a leveleken, melyek növekednek, végül teljes levélelszáradást eredményeznek. A száron kialakuló foltok ovális alakúak, rajtuk gyakran fekete, bársonyos penészbevonat látszódik. A szárat kettévágva a bélszövetben lilás vagy barnás elszíneződést láthatunk attól függően, hogy melyik kórokozó felelős a betegségért. A fertőzés végül a tányér fonáki részére, majd a kaszatokra is kiterjed. A fómás szárfoltosság jellemzően a szár alsó-középső részein kialakuló fekete, éles határvonalú foltokat okoz, melyek felülete gyakran ezüstösen csillogó. Habár a diaportés szárfoltosság járványos szintű fellépésére nem volt példa az elmúlt években, a kórokozó rendkívül veszélyes volta miatt érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni az állomány egészségi állapotát. A vegetációs időszak közepétől lehet számítani a kórokozó legfeltűnőbb tünetére, a szár alsó harmadában jelentkező sötét, hosszúkás, diffúz foltokra, melyek legtöbb esetben a szár és a levélalap találkozásánál alakulnak ki.
Az utóbbi években még nagyobb figyelmet érdemelt a hamuszürke szárkorhadás (Macrophomina phaseolina), amely a globális felmelegedéssel egyre inkább teret hódít (a kórokozó eredetileg trópusi területeken fertőzött). A betegség rendkívül súlyos, hiszen a növények hirtelen elszáradását okozza, amit leggyakrabban – tévesen – aszálykárnak titulálnak. A bélszövet kettévágásakor a gomba jelenlétére utaló mikroszkleróciumok nagyító segítségével könnyen felismerhetők.
Hamuszürke szárkorhadásra utaló mikroszkleróciumok tömege napraforgószárban (fotó: Csüllög Kitti)
Tányérbetegségek
A napraforgót veszélyeztető egyéb súlyos gombás betegségek közé a tányérbetegséget előidéző kórokozók sorolhatók. A fehérpenészes szártő- és tányérrothadást (Sclerotinia sclerotiorum) a napraforgót leginkább veszélyeztető kórokozóként tartják számon, hiszen a gomba a növény bármely fejlődési stádiumában fertőzhet, ennek megfelelően pedig többféle tünetet is okozhat. A szártövi részen kialakuló sűrű, vattaszerű penészbevonat súlyos hervadást, a növények korai elhalását idézi elő, de a szár középső része, illetve a tányér megfertőzésével is nagymértékű veszteséget okoz. A beteg növényi részeken sűrű, vattaszerű, fehér penészbevonat jelentkezik, melyekben szkleróciumok találhatók. Súlyos tányérfertőzésnél a tányér egészben a földre hullhat. A kórokozó polifág jellege miatt a vetésforgót a fogékony gazdanövények kerülésével szükséges kialakítani, ügyelve a táblák közötti megfelelő izolációs távolságra is (például napraforgótábla mellé ne kerüljön őszi káposztarepce!). A szürkepenészes tányérrothadás (Botrytis cinerea) elsősorban sebzés útján fertőz, ritkán okoz járványos fellépésű megbetegedést. A tányéralapon megjelenő, a kaszatokat beborító szürke penészgyep egyértelművé teszi a betegség jelenlétét. Nedves, csapadékos időjárásban a tányér elrothad, nagy része a földre hullik, gyakran csak a tányértartó szárrész marad fent a növényen.
Fehérpenészes tányérfertőzés
A hangsúly a megelőzésen van
Az integrált növényvédelem során több agrotechnikai módszerrel is hatékonyan visszaszoríthatjuk a fertőzések mértékét, amivel környezetkímélőbb módon, illetve a felhasznált gombaölő szeres kezelések mennyiségének csökkentése révén költséghatékonyabban tudunk védekezni. Mindenekelőtt a napraforgó növényi sorrendbe való beillesztésére kell nagy gondot fordítani. Fontos kerülni az olyan kultúrnövényeket, melyek szintén gazdanövényei a polifág kórokozóknak (például Sclerotinia sclerotiorum, Botrytis cinerea). Ennek értelmében optimális elővetemény lehet az őszi kalászos vagy a korán lekerülő kukorica. A pillangós növények azonban – melyek a talajt nitrogénben gazdagítják – nem kedvezőek a betegségekre érzékeny napraforgó esetében. A napraforgó egymás utáni vetését mellőzni szükséges, minimum ötéves vetésváltást kell alkalmazni!
A legtöbb kórokozó elleni védekezés szempontjából az egészséges szaporítóanyag megválasztása, az ellenálló hibridek termesztése, valamint a fertőzött növénymaradványok mély aláforgatása a legjelentősebb.
A napraforgó harmonikus tápanyag-utánpótlásával a növény dinamikus fejlődését, a betegségekkel, károsítókkal szembeni ellenálló képesség javulását támogatjuk. A betegségekre amúgy is érzékeny növény esetében kerülni kell a nitrogéntúlsúlyos trágyázást, ugyanakkor a kálium – mint a vízháztartásért és stressztűrésért felelős makroelem – utánpótlására nagy figyelmet kell fordítani.
A makroelemeken túl a növény fejlődésére pozitív hatást gyakorló levélen keresztüli mikroelem-utánpótlás egyre nagyobb jelentőségű a biotikus és abiotikus stresszhatások csökkentése, valamint a hatékonyabb, biztonságosabb tápanyagfelvétel szempontjából. Legfontosabb mind közül a bór, melynek nagy szerepe van a termésképzésben, hiánya esetében a virágzás késik, vontatottá válik, a tányérok torzulnak, bennük léha kaszatok fejlődnek ki.
Szerző: Rácz Dalma DE, MÉK Növényvédelmi Intézet
Címkék: napraforgó, szőlőperonoszpóra , alternária, szárkorhadás, szárfoltosság, tányérbetegségekÍgy készülj fel a mezőgazdasági pályázatokra!
Vitatott feltételesség – Avagy minden, amit az ugaroltatásról ...
A KITE REVANS csomagja a kalászoskárosítók ellen!
Új szint felállítása az automatizált betakarításban és ...
Amiről a talajszelvények mesélnek
Több pénzt akar keresni? Akkor ideje, hogy megtanulja az őszi ...
Ösvényen a hucul – Avagy egy kiváló fajta lehetőségei a ...
Visszatekintés – A kalászos gabonák termesztésének ...
Enyhíthetők az aszályos évek az Alföldön
Kombájnfejlesztések a világban 2. rész